Mátrix és EMK

2017. 11. 16.
Szeretem a Mátrix című filmet. Nagyon sok benne az erőszak, mégis szeretem. A filmben Morpheus felkínálja a választás lehetőségét Neónak: választhatja a kék pirulát, és élheti tovább az életét úgy, mint addig. Vagy beveheti a pirosat, és elindulhat egy addig számára ismeretlen világ felkutatására. Igaz, Morpheus figyelmezteti:
Amit kínálok az csak az igazság, semmi több.
Nekem nem volt ilyen választásom. Néztem Marshall Rosenberget a youtube-on, ahogy mesél az erőszakmentes kommunikációról, és nem tudtam, hogy eközben épp nyelem le a piros pirulát. Nem ártott volna, ha valaki előtte figyelmeztet: fájni fog!

Első fázis: szilánk az agyban

Kezdetben még azt sem tudtam, mit keresek. Éreztem, hogy valami nem stimmel a világgal. A kérdéseim ilyesmik voltak: valóban erőszakosak vagyunk mi emberek? Valóban kell ez a sok háború? Tényleg lehetetlen békében élni? Emberi kapcsolatainkat tényleg ennyire át kell hogy hassa az agresszió, az erőszak? Tényleg ennyire lehetetlen a párbeszéd, ahogy a társadalomban tapasztalom? Sorolhatnám a kérdéseket, van még belőle elég. Ahogy Morpheus mondja Neónak első találkozásukkor.
Tudsz valamit! Nem tudod megmagyarázni, de érzed. Érezted egész életedben. Valami baj van a világgal. Nem tudod mi, csak, hogy van, mint egy szilánk az agyadban ami megőrjít.
A furcsa az, hogy amíg benne vagyok a mátrixban, nem tudhatom, hogy milyen. Tényleg csak egy megmagyarázhatatlan nyugtalanság van, és egy belső sürgetés a szabadulásra.
Rabszolga vagy. Mint mindenki más Te is kötelékekben születtél, egy börtönbe, melyet nem tudsz szagolni, ízlelni, megérinteni, börtönbe az elméd számára.
Sajnos nem lehet elmondani, hogy mi az a Matrix, magadnak kell megtapasztalnod.

Második fázis: az első találkozás

Ami Neó életében a Morpheusszal való találkozás, az az én életemben Marshall Rosenberg videójával való találkozás volt. Máig emlékszem, hogy elindítottam a videót, és kb. 10 perc után transzba estem. Nem tudtam kikapcsolni, és azt éltem át, hogy itt most valami nagyon fontos, sorsfordító dolog történik. És volt bennem egy néma sikoly: mindezt eddig miért nem mondta senki?

Ami utána velem történt kicsit más volt, mint Neó története a filmben. Az én életemben jött egy eufória, egy nagyon erős hit és bizalom, hogy mindez megtanulható, hisz olyan egyszerűnek tűnik, és a változás gyorsan lehetséges. Ki lehet lépni a mátrixból, át egy szabadabb, teljesebb, erőszakmentes világba. Ha utólag minősíteni akarom mindezt, akkor a naivitás, az álmodozás, az éretlenség szavak jutnak eszembe.

Harmadik fázis: nem mehetnék vissza?

Nekem egy jó időbe telt, míg ráébredtem, hogy nem az ígéret földjére kerültem azonnal, nincsenek oroszlánokkal meghitten ölelkező nyulak, és egymást gyengéden átkaroló családtagok, bölcsen távolba tekintő nagyszülők, és békés játékba merülő gyerekek, mint egy üdvözülést hirdető giccses poszteren.

Tulajdonképpen azért írom ezt a cikket, hogy arról a fájdalmas folyamatról beszéljek, melyet ebbe az új világba való belépés jelent. Tele van csalódással, fájdalommal, elbizonytalanodással.
-Miért fájnak a szemeim?
-Mert még sosem használtad őket!
Igen, fáj, amikor kinyitom a szemem, és először kezdem használni. Fájdalmas látni a környezetem, látni önmagam, a korábbi működésmódomat, és a jelenlegit is, mely még nem képes alkalmazkodni az új körülményekhez.

És sokszor eszembe jut a mondat, melyet Neó kérdez Morpheustól, ami kísért időnként, nem örülök neki, hogy jön, de újra-újra felbukkan:
Nem mehetek vissza, ugye?
Mennyivel egyszerűbb lenne élni az átlagos életet. Dicsérni és büntetni, minősíteni, keresni az igazságot, és nekimenni valakinek, ha úgy gondolom, hogy megtámadott. Mennyi jól ismert, biztonságos működésmód, egy világ, amiben rend van. Ebben éltem korábban, és nem mondhatnám, hogy rossz volt. Szerettem a gyerekkoromat, mely ezek között a normák között zajlott: sok dicséret, néha egy-két büntetés, jó és rossz emberek, és volt egy jövőképem ebben a kiszámítható, ugyan nem tökéletes világban.

Milyen ez a mostani, megváltozott helyzet? Nem vagyok elégedett, a világgal, de nem tudom mit tehetnék, hogy változzon. Nem tetszik, ahogy működöm, de nem tapasztalok lényegi változást magamban. Fájdalmas a szembenézés azzal, hogy bár szeretnék változni, de nem megy, legalábbis nem abban a mértékben, amire vágynék. Maga a folyamat viszont tele van keserű pillanattal, szituációkkal, melyekben szembesülök saját működésmódommal, mely a régi világból származik. A kérdés, mely válaszként felmerül bennem azonos azzal, melyet Morpheus válaszol.
Nincs visszatérés. De ha lehetne, valóban akarnál?
Olyan jó lenne azt mondani, hogy persze, hogy nem akarnék visszamenni, és elfelejteni mindazt a tudást, amit megszereztem. De az én válaszom annyira nem egyszerű, és szimpatizálok a filmbeli árulóval, Cypherrel, akinek őszinte fájdalomtól terhes szavai időnként az én szavaim is.
Morpheus hazudott nekünk, kijátszott bennünket. Ha elmondta volna mi vár ránk, azt feleltük volna: dugd fel a piros pirulát a seggedbe!
Időnként én is fájdalmasan szűkölök, és ilyesmit mormogok magamban Marshall, és egyéb tanáraim felé. Nem vagyok rá büszke, de ezúttal nincs emiatt bűntudatom.

Miután Neó átment az első fájdalmas tapasztalatokon a Mátrixból való kiszabadulás után, Morpheus elmond neki valamit:
Nem szabadítunk fel senkit egy bizonyos kor után. Veszélyes. A tudat nehezen áll át.
Hát erről bizony van tapasztalatom! A tudatom nagyon nehezen áll át. Miről beszélek? Nézzünk egy példát! Az új világban nincs helye a minősítéseknek, legalábbis így gondoltam az út elején. Valamint a bűntudatnak sem, mely a régi világba tartozik. Mit csinálok sokszor? Ha olyat teszek, amivel elégedetlen vagyok, lehülyézem magam. A működés megvan bennem, ez az egész automatikusan történik. Aztán jön a tudatosítás: jajj, mi történt, lehülyéztem magam! Ilyet nem csinál, aki erőszakmentes kommunikációval akar foglalkozni. Esetleg még tanítani is akarja! Micsoda hiteltelen alak! Jaj, egy újabb minősítés! Jaj, megítéltem magam! És már bűntudatom is van. Mindez elő tud fordulni egy perc alatt, akár sokszor egy nap folyamán. Most így leírva kicsit röhejes, átélni nem annyira.

Mikor Cypher elhatározza, hogy nem szenved tovább, elege van az úgynevezett szabad életből, elárulja Morpheust cserébe azért, hogy visszahelyezzék a Mátrixba, elmondja a számomra egyik legfontosabb mondatot a filmből:
A tudatlanság áldás.
Igen, ha nem tudnám, hogy nem mások tehetők felelőssé az érzéseimért, annyira egyszerű lenne haragudni, esetleg bosszút állni. Ha nem tudnám, hogy magamnak kell tenni azért, hogy kielégüljenek a szükségleteim, annyira egyszerű lenni a világtól várni mindent! Van valami békés, bugyuta elégedettség a tudatlanságban.

Negyedik fázis: maradok, pedig fáj

Nem akarok visszamenni a Mátrixba. Szeretnék tisztában lenni érzéseimmel és szükségleteimmel, és szeretnék tenni azért, hogy ezek kielégüljenek. Fontos szükségletemnek tartom a mások életének szebbé tételét. Szeretnék e szükségletem kielégítése útján hozzájárulni ahhoz, hogy a világ egy fokkal jobb hely legyen.

Viszont már látom, hogy nem lehet csak úgy lekapcsolódni a Mátrixról. Nem tudom levedleni a régi énemet, a régi énemhez tartozó reflexeimet, rutinjaimat, berögzültségeimet, és felhúzni egy új, makulátlan személyiséget. Nem tudom átváltoztatni a sakált zsiráffá.
nagyonzoli.hu | login