Erőszakmentes testvérünk: a bonobó

2017. 11. 30.
Nem vagyok biológus, de a bonobókról biztosan többet tudok, mint egy átlagember. Merthogy az átlag nem is hallott még róluk. Ahhoz képest, hogy a csimpánz mellett a legközelebbi élő rokonunk, számomra mindez nagyon meglepő. Ahogy egyre többet tudtam meg a bonobókról, már-már kialakult bennem egy összeesküvés elmélet: világunkat egy gonosz, erőszakos, szürke ruhás csimpánz irányítja, aki elnyomásban akarja tartani kisebb méretű rokonát. Ha a világ többet tudna a bonobókról, és az emberek jobban akarnának hasonlítani bonobó rokonaikra, mint csimpánz rokonaikra, talán egy picit más lenne a világ, melyben élünk.
Játékos, vidám, gyerekes testvéreink
Miben különböznek a bonobók a csimpánzoktól? Először is a bonobók élvezik a szexet, lépten nyomon szexuális örömökben létesítik egymást, míg a csimpánzokra ez kevésbé jellemző. Azt gondolom, ez önmagában elég ahhoz, hogy egy állatfaj a mi kultúránkban kikerüljön a rivaldafényből. Nem vicc: több állatkert azért nem tart bonobót, mert félnek a várható tiltakozástól és felháborodástól, amit az válthatna ki, hogy a kis jószágok lépten-nyomon szemérmetlenül szexelnek. Ha még azt is hozzávesszük, hogy az egyneműek közötti szex, különösen a nőstények közti szexuális élvezkedés milyen gyakori, akkor talán érthető, miért hallgatunk róluk olyan mélyen. Ahogy ezt írom a helyesírás ellenőrzőm is jelzi a diszkriminációt: a csimpánzt vígan elfogadja, míg a bonobót pirossal aláhúzza: ilyen szó márpedig nincs! Pedig van ilyen szó, van ilyen állat, ha nem is túl sok él a világban. Veszélyeztetett fajról van szó, egy kisvárosnyi (kb 40,000) példány él belőlük, és valamennyi Kongó őserdeiben. Ok, jobban szeretik és élvezik a szexet, mint a csimpánzok, de miben különböznek még? A csimpánzok patriarchális társadalomban, míg a bonobók matriarchálisban élnek. Ez nagyon különös, de lehet, hogy egyedülálló az állatvilágban: olyan fajról beszélünk, ahol a hím egyértelműen nagyobb, és erősebb, mint a nőstény, a bonobó csoportot mégis idősebb nőstények irányítják.
A csimpánzok esetében többször megfigyelték, hogy megtámadják a szomszédos területen élő csoportokat, tulajdonképpen háborút viselnek. Lerohanják a szomszédokat, halálos sebeket okoznak, megölik a másik csoport tagjait. Bonobóknál ilyet még soha, senki nem látott. Sokkal békésebbek, mint a csimpánzok, alapvetően nem reagálnak ellenségesen egy másik csoportra. Kutatók megfigyelték, hogy egy csimpánz sosem osztaná meg táplálékát egy fajtársával. Ha egy domináns hím kezébe kerül egy tál finom gyümölcs, az biztos, hogy abból más nem kap, a másik meg sem kísérli, hogy vegyen belőle. Egy bonobónak az első dolga, hogy invitálja a társait: egyenek együtt. Ezt a viselkedést kutatólaborokban is megfigyelték: szomszédos ketrecekben elhelyeztek két bonobót, az egyiknek adtak egy tál finom gyümölcsöt, a rácsot pedig csak egy oldalról lehetett kinyitni, ahol az élelemmel ellátott majom volt, A majom azonnal az ajtóhoz sietett, kinyitotta, és áthívta társát közös falatozásra.

Azt is megfigyelték a kutatók, hogy míg a csimpánzok félelemmel vegyes izgalommal reagáltak idegen csoporthoz tartozó fajtársaik hangjára, addig a bonobókban inkább kíváncsiság, örömteli érzések voltak megfigyelhetőek.
20 perces TED előadás a bonobókról
Nagyon fontos számukra a szoros anya-gyermek viszony. Egy bébi bonobó számára az anyai érintés ugyanolyan fontos, mint az anyatej. Egy kis csimpánzt fel lehet úgy nevelni, hogy időnként adnak neki enni, majd egyedül hagyják egy ketrecben. Egy bonobó inkább a halált választja ilyen körülmények között. Ha nincs meg a gondoskodó testi érintés, akkor inkább nem eszik, és szép lassan elpusztul. Sajnos Kongóban nem ritka, hogy vadásszák a bonobókat, annak ellenére, hogy védettek. Ilyenkor egy egész bonobó csoportot lemészárolnak, hogy eladják a húsukat, de a kicsiken nincs annyi hús, hogy érdemes lenne őket így értékesíteni. Ezért inkább házikedvencként próbálják őket eladni, de ha túl kicsi az árván maradt bonobó, hiába próbálják táplálni, nem éli túl az anyja elvesztése által okozott sokkot. Sokszor kerülnek ilyen árva majmok a Kongóban található egyetlen bonobó rezervátumba. Itt nőket alkalmaznak, akik egész nap magukon hordozzák a kis bonobókat, így segítve őket az életben maradáshoz. Ha nincs ez a szoros testi kontaktus, a kis bonobó nem hajlandó táplálkozni.
Árván maradt bonobóbébik és gondozóik
Ebben a kongói rezervátumban dolgozott Vanessa Woods aki megírta élményeit a Bonobo Handshake című könyvében. A címet talán Bonobo üdvözlésnek lehetne fordítani, merthogy a bonobók megérintik egymást találkozáskor, de nem egymás kezét fogják meg. Lehet tippelni, hogy mit. A könyv szerintem elképesztően jó stílusban van megírva, mindenkinek ajánlom, aki valamennyire tud angolul. Nem bonyolult a szóhasználata, viszont nagyon vicces, mélyen, személyesen őszinte, izgalmas, érdekfeszítő. Nagyon sokat ír Kongó szomorú történelméről, és jelenéről. Szívszorítóan groteszk, hogy abban az országban, melyben a leginkább erőszakmentes rokonaink élnek (mármint a bonobók), döbbenetes erőszak tombolt az utóbbi évtizedekben. Háborúk, népirtások, kínzások, tömeges nemi erőszak, és lehetne sorolni az erőszak emberi találmányait, melyeket a bonobók hírből sem ismernek. A bonobók a szexualitást használják a stressz, a feszültség csökkentésére. Az emberhez hasonlóan nem csak fajfenntartási célból közösülnek, hanem egyszerűen élvezetből is. Az sem szokványos az állatvilágban, hogy a nőstények számára élvezetes a szex. A bonobóknál nagy szexuális repertoárt figyeltek meg a csókolózástól a felláción át a Kámaszútra mindenféle pozíciójáig, beleértve a misszionárius pózt. Aki nem tudná, ez ugyebár az a póz, melyben egymással szemben helyezkedünk el, lehetőséget adva mindezzel a csókolózásra, melyet a bonobók meg is tesznek. De szexelnek találkozáskor, étkezés előtt, és úgy általában amikor jól esik nekik. Nem csinálnak nagy ügyet belőle, időnként egy pár perces vagy akár pár másodperces menet is megteszi, amit éppen megkíván a helyzet. Sokszor nincs is erotikus töltöttsége a szexuális együttléteiknek, időnként csak megnyugtatásra, stresszoldásra használják. Említettem már, hogy matriarchális társadalomban élnek, vagyis a nőstények a főnökök, bár Vanessa Woods véleménye szerint inkább gyerekuralmú a társadalmuk. Nagy szeretettel, gondoskodással övezik a bébiket, akik szinte mindent megtehetnek. Megfigyelték, hogy egy bébi a legnagyobb hím elől is el mert venni ételt. Egy csimpánz ezt nem próbálná meg, vagy ha igen, egy életre megtanulná, hogy többet ne tegyen ilyet, és a lecke valószínűleg igen fájdalmas lenne. Míg a csimpánzok zabálnak mint az amerikaiak, a bonobók étkezőművészek, mint a franciák (vagy talán mint az ókori rómaiak). Egy csimpánz kerüli a szemkontaktust, nem kommunikál közben, gyorsan betömi, ami a kezébe került. Nem ritka, hogy a bonobók órákon át esznek. Gondosan meghámozzák, vagy épp kimagozzák a gyümölcsöket, kínálgatják egymást, folyamatosan kommunikálnak, kicsit szexelnek esetleg előtte, vagy utána. A bonobók bizonyos értelemben sosem nőnek fel. Rájuk érvényes a mondás: akit az istenek szeretnek, örökre meghagyják gyereknek. A bonobók gyerekesek maradnak nagykorukra is, szeretnek játszani, bolondozni, életkortól függetlenül. A bonobók nagyon rosszul tűrik a stresszt, az erőszakot. Már írtam, hogy az anyjuktól elválasztott bonobók gyakran nem élik túl ezt a traumát, akkor sem, ha nagyon gondosan próbálják nevelni ez után. Feljegyezték, hogy a világháborúban bombázták a müncheni állatkertet, a hatalmas hangzavarral járó támadást egyetlen bonobó sem élte túl. Nem kaptak találatokat, nem voltak rajtuk sérülések, nem élték túl a traumát, belehaltak a félelembe. Az állatkert összes csimpánza életben maradt. A két legközelebbi rokonunk a csimpánz és a bonobó. Mindkét faj rendkívül intelligens, képesek együttműködésre, szeretetre, gyászra. Vannak azonban alapvető különbségek, melyeket egy táblázatban foglaltam össze.
csimpánzbonobó
szex gyakoriságaidőnként évekig nem szexelneknaponta sokszor szexelnek
szex jellegecsak fajfentartás miattélvezetből, feszültségcsökkentés miatt; azonos neműek közt is jellemző, különösen nőstények közt
étkezésgyorsan, nem megosztvalassan, egymást kínálgatva
víz szeretetekerülik a vizet, nem szívesen mártóznak megszeretik a vizet, pancsolnak, élvezik a fürdést
korai kötődéserős, szoros, de nem elválaszthatatlanannyira szoros a bébi kötődése, hogy ölelések nélkül nem hajlandó táplálkozni
háborúidőnként rátámadnak szomszédos csoportokra, akár meg is ölik fajtársaikatnincs megfigyelés, hogy valaha is megtámadtak volna más csoportokat
főnökhímek a vezetőknőstények a vezetők
reagálás idegenek hangjáraidegesek lesznek idegen csoportbeli fajtársak hangjátólörömteli izgalomba jönnek idegen csoportbeli fajtársak hangjától
étel megosztásamég a saját csoport tagjaival sem osztja meg az ételtsaját csoporttagokkal szívesen megosztja az ételt, de még szívesebben idegenekkel
viszony a gyerekekhezha egy fiatal ételt akar venni egy idősebb hímtől, azt megütika gyerek mindent megtehet, elvehet ételt akár a legerősebbektől is
Szerintem nagyon érdekes kérdéseket vet fel, hogy két hozzánk emberekhez genetikailag ugyanolyan közelben levő faj milyen különbségekkel rendelkezik. Vajon melyikhez állunk közelebb egyénként vagy épp társadalmilag? Te, kedves olvasó, melyikhez érzed magad közelebb? És melyikhez szeretnéd?
Források
nagyonzoli.hu | login